Honlapunkat jelenleg



látogató böngészi



KEZDŐLAP      tapasztalatok
Oldal nyomtatásaKedvencekhez
TERMÉKTAPASZTALATOK - magyarországi termékfelhasználók által...

OHM

Gépkocsivezetőként sokszor adódott olyan helyzet a munkám során, hogy napokon keresztül keveset aludtam, csupán napi 3-4 órát. Egyik ilyen sorozat után reggel egy budapesti szálloda előtt ültem az autóban és a vendégeimet vártam. Iszonyú fáradtnak éreztem magam, és rettenetesen fájt a fejem. Gondoltam, itt az alkalom, kipróbálom, hogy mit tud az OHM. Kibontottam egy tasakot és lassan, módszeresen kipréseltem a tartalmát. Meglepett az édes, narancsos íz. Aztán csak azt vettem észre kb. 20 perc múlva, hogy nem fáj a fejem és a kezemben lévő könyvet (Kiyosaki) folyamatosan olvasom és nem bólintottam be a 3. sor után! Majd mintegy másfél óra olvasás után megérkeztek a vendégeim és mondták, hogy irány Siófok! Elindultunk és szerencsésen oda is megérkeztünk anélkül, hogy az autópályán egy kicsit is elálmosodtam volna!

Hasonló tapasztalatról számoltak be már többen is, akik "próbaként" fogyasztottak OHM-ot az ismeretségi körömből! Kb. 15-20 perc után elmúló fejfájásról, felfrissülésről, energiával történő feltöltődésről számoltak be!
 

UMI

Egy kedves ismerősöm írta anno ezt a pár sort az UMI használata után:
A napi munkám során rengeteget állok, egy boltban dolgozom, fizikai munkát végzek. A napi közlekedéshez kerékpárt használok, mert egy vidéki kisvárosban lakom. Estére mindig nagyon fájtak a lábaim, de sajnos otthon, munka után sem sokat tudom pihentetni a három kamasz gyermekem mellett. Az ereim megdagadtak, bevörösödtek, a lábfejem, bokám megduzzadt. Nővérem egyszer küldött nekem egy doboz Agel UMI nevű terméket, mondta hogy próbáljam ki, fogyasszak napi egy tasakot belőle. Mivel én szívesebben használok ilyen jellegű termékeket, mint gyógyszereket, kipróbáltam. Másnap elkezdtem a használatát. Már a harmadik napon észrevettem, hogy a lábaim nem fájnak úgy estére, és sokkal energikusabb vagyok, sokkal jobban érzem magam, a napi megpróbáltatások ellenére! Azóta is rendszeresen fogyasztom a UMI-t és szívesen ajánlom a terméket mindenkinek, aki hasonló problémákkal küzd! Nekem bevált!
 

UMI

A következő sorokat egy természetgyógyász írta:
Csatári Irén vagyok. Szeretnék beszámolni a tapasztalataimról. Évek óta foglalkozom természetgyógyászattal. Egészségügyi Főiskolát végeztem, később az ETI-ben természetgyógyász szakon vizsgáztam.

Kezdetben a természetes készítmények érdekeltek, később szerettem volna valamilyen mérési technikát találni, hogy ne csak az legyen, hogy "én ebben hiszek".

Így találtam meg a német VEGA teszt-gépet, mely alkalmas az emberi szervezet mérésére. Jelenleg egy magyar fejlesztésű EAV végpontdiagnosztikai és terápiás készülékkel dolgozom, amelynek a felhasználási területei:
# Dr. Voll-féle akkupunktúrás pontok mérése
# a bőr elektromos vezetőképességének mérése
# a szervezet bioelektromos egyensúlyának mérése
# fémmel kezelt fogak galvánaktivitásának mérése
# anyagok, allergének élelmiszerek, táplálék-kiegészítők tesztelése

Ez utóbbi érdekes lehet számunkra.
Rendkívül sok táplálék-kiegészítő létezik, de lehet akármilyen jó egy termék, nem biztos, hogy mindenkinek jó illetve hasznos!
Az AGEL készítmények közül a UMI barna alga készítménye tetszett meg elsőként, mivel az utóbbi években igen sok emberrel találkoztam, akik fémallergiával küzdenek, s nekik hatékony segítség ez a termék. Azonban eddig alga csak kapszulában vagy tablettában volt elérhető. A kapszulázott termék hátránya, hogy néhány ember a kapszulát nem bírja, esetleg eleve vonakodik fogyasztani. A tablettától szintén sokan vonakodnak, van aki nem tudja könnyen lenyelni, pedig sokszor a tesztelés jó eredményt adott.
Így hát örülök az AGEL készítménynek, amit eddig 6 emberrel próbáltam ki.
Közöttük van S-né, 46 éves, nagyon fehérbőrű, igen érzékeny hölgy, szintén fémallergiával küzd. A tablettákat visszahozta, mert nem bírta a gyomra, a UMI-val viszont nagyon jó eredményt kaptunk, és a fogyasztásával sem volt semmi gondja.

K. GY. sovány, magas férfi. Penész-gombákat találtunk a vastagbélben. Sokféle készítményt kell szednie, ezért a kíméletes UMI-t szívesebben adtam, és rövid idő alatt kihozta a fémeket.

K. A. huszonéves lány, némi túlsúllyal, így vad fogyókúrába kezdett, nem gondolva arra, hogy a szervezete vitamintartalékait felemészti. Ő is kapott a UMI-ból, hiszen az alga fogyasztása a nők számára különösen fontos.

M. K-nénál a régebbi, amalgámos fogtömései felszívódhattak, így sok-sok fémet, alumínium, higany, amalgám fémötvözeteket találtam a szervezetében. Ő már semmilyen fém ékszert, órát nem tud hordani. A bőrén viszkető elváltozások jelentkeznek néhány óra alatt. Két heti, napi 1 tasak UMI fogyasztása után eltűntek a viszkető foltok. A kúrát folytatja.

Sokan még visszatesztelésre várnak, de úgy gondolom, jók lesznek az eredmények, mert senki sem keresett semmilyen panasszal, mellékhatásokról sem számoltak be, általában szívesen fogyasztják!
Megjegyzem, senkinek nem adtam egy egész dobozzal, csupán 5-10 tasakkal kaptak belőle. Nyilván hosszabb idejű használat után még jobb eredmények születtek volna, de így is bátran javaslom a fogyasztását.
A fémallergiásokon kívül ajánlanám a nőknek, akik nem szeretnének majd "hőhullámmal" küzdeni. Egész Ázsiában az algát ételként is fogyasztják és a problémát még csak hírből sem ismerik.
Eddig más problémákra utalóan még nem végeztem méréseket, de ha valaki szeretne termékeket használni és kíváncsi a lehetőségekre, keressen meg, állok rendelkezésre!
A tesztekhez a terméket Juhász Pétertől kaptam, így köszönöm neki, hogy megismertetett egy kitűnő készítménnyel, amely segít engem sikeressé tenni a gyógyításban, Őt pedig az üzleti lehetőségben.
Üdvözlettel:

Csatári Irén
 

TERMÉKEK ÁLTALÁBAN

Amikor az első termékek eljutottak hozzám, a rendelkezésemre álló dokumentumokkal, termékleírásokkal, és persze a termékekkel felkerestem egy kedves patikus ismerősömet, aki nem érdekelt az üzletben, mert kíváncsi voltam egy független szakértő véleményére.
Andrea hosszasan nézegette a termékeket, olvasgatta a termékek összetevőit, leírásait, majd meglepő dolgot mondott.
Azt mondta, hogy nem nagyon ismer ezekhez hasonló termékeket a piacon! Az volt a véleménye, hogy a termékek összetevői nagyon jól lettek összeállítva, ráadásul, jó arányban! Amiből sok kell, abból sok van, amiből kevés, abból kevés, mindenből annyi, amennyire szükség van!
Mivel van egy 9 és egy 3 éves gyermekem, kíváncsi voltam, hogy szerinte, nekik a MIN napi vitamin adható-e. Azt mondta, hogy mivel egyes tápanyagok mennyisége miatt ez egy a felnőttek számára kialakított termék a gyerekek osszanak meg egy tasakot, nekik egy fél adag is elegendő! Később a gyermekorvosunkkal egyeztettünk, aki szintén azt mondta, hogy jónak tartja a terméket, és 10-12 éves korig elegendő a napi fél tasak egy gyermek számára. Az biztos, hogy a bacilusoknak kedvező, enyhe tél ellenére sem kaptak el komolyabb betegséget a bölcsődei és iskolai közösségekben, sőt volt olyan időszak, amikor csak néhány társuk és ők voltak azok, akik részt tudtak venni a napi foglalkozásokon, iskolai órákon. A többiek betegek voltak.
Szintén szakember javaslatára az UMI-t csak egy héten 2 nap, minden hétvégén fogyasztják, akkor viszont egy-egy egész tasakkal! Az EXO-t szinte korlátlanul lehet nekik is fogyasztaniuk, és a nagyobbik néha kap az OHM-ból is, amikor felmérőket írnak a suliban, vagy valami miatt egy kicsit láthatóan fáradtabbnak érzi magát. A FLX-et és a FIT-et a szakemberek gyermekeknek nem javasolják!
Mit mondhatnék még ezek után? Váljék egészségünkre!
 

FIT

Néhány tapasztalat a FIT-tel kapcsolatban. Fontos tudni, hogy a FIT sem csodaszer! Ha valaki fogyni akar, annak alapvetően át kell gondolnia az étkezési szokásait! Mindenképpen ki kellene kérni egy diatetikus szakember véleményét a megfelelő napi étrend kialakításában! A nem eszem semmit megoldás, nem megoldás! A lényeg az, hogy a napi kalória bevitelt csökkenteni kell! Általában a felnőtt emberek megfelelő kalória bevitele nőknél 1900 - 2100 kcal, férfiaknál 2300 és 2600 kcal között van. A fogyókúrázóknál ezt az értéket a napi étrend kialakításánál figyelembe kell venni, az energia bevitel ezt semmiképp sem érheti el! A www.agelteam.hu honlapon a kapcsolódó információk között bővebb információt találhattok a témához kapcsolódóan!
A FIT csak étrend-kiegészítő! Igaz, abból az egyik legjobb, ha nem a legjobb! Összetevőivel, tökéletes hasznosulásával, kellemes ízével segít minket a felesleges kilók elleni harcban, de önmagában nem elég! A megfelelően összeállított étrendhez még a rendszeres mozgást is be kell iktatnunk a napi menetrendbe, ha egészségesen, megfelelő módon akarunk megszabadulni a lerakódott zsíroktól! Az egészséges fogyókúra nem mindig jár együtt hirtelen súlycsökkenéssel! Sőt! Kifejezetten káros, ha hirtelen szabadulunk meg több kilótól! Tartsuk be a fokozatosság elvét, és legyünk türelmesek!
Volt olyan tapasztalat, hogy valaki 1 hónap után abbahagyta a FIT használatát mondván, hogy nem használ semmit. Aztán kiderült, hogy az eddig írottakból semmit nem tartott be, semmire nem figyelt oda, csak az étkezések előtt elfogyasztott egy tasak FIT-et!
Mások a FIT mellett el kezdtek keményen edzeni és várták a testsúlyuk csökkenését, ami persze elmaradt, hiszen a zsír átalakult rajtuk izommá, és az izomsejtek kb. 3-szor nehezebbek a zsírnál. Testsúlyuk nem csökkent, és bár testük átalakult, eltűntek az úszógumik, mégis úgy érezték, a FIT nem segített fogyni, ezért abbahagyták. A CÉL ELŐTT!!!
Tehát a fentieket figyelembe véve kezdje el használni a FIT-et az, aki valóban változtatni szeretne alakján, aki le szeretne adni néhány felesleges kilót, s a siker garantáltan nem marad el!
A FIT fogyasztása esetén tapasztalható: gyorsabb emésztés, lágyabb széklet, éhségérzet csökkenés, étvágycsökkenés.
 

FIT

Természetesen, mint mindegyik cuccot, a FIT-et is megkóstoltam, hogy mit is ajánlgatok. Nekem ugyan nem nagyon ízlett, de azért kibírható.
És gondolván egy nagyot, úgy is jött a hétvége, a szombat-vasárnapi nagy ebéd elé beiktattam egy-egy tasakot. Ha meg már elkezdtem, akkor folytattam is hétfőtől.
A napi egy tasak ebéd előtt minimum fél órával...
Az étkezési és testmozgási szokásaimat nem változtattam meg.
Látványos eredményt nem tudok felmutatni, mert csak 10 nap telt el, eddig 3 kilót adtam le.
 

FIT - EXO

Úgy gondolom, hogy eddig el vagyunk kényeztetve az ízeket illetően, de nem szabad elfelejteni hogy a FIT hatóanyagából (HCA) 1.300 mg van egy tasakban. Más táplálék-kiegészítő kapszulában átlagosan csak 500 mg HCA van.
Szerintem az állaga sokkal töményebb, és tényleg sokkal gélszerűbb mint a többi.

Természetesen ott a másik véglet, az EXO-t úgy kell a gyerekek elől eltenni, mivel "dugiban" rájárnak a termékre. Persze a napi egyet ne sajnáljuk!! Ezt több helyről is halottam, arról nem is beszélve hogy milyen hasznosak.

Általában szobahőmérsékleten tartom a termékeket, de a FIT-ről többen mondták, hogy lehűtve jobb. A múlt héten én is kipróbáltam és azóta hűtve fogyasztom. Nektek is ajánlom, érdemes kipróbálni.
 

OHM

Tegnap közelebbi ismeretségbe kerültem egy üveg Villányi Portugiser-el, és társaságom nem lévén, a kedvenc kórház-sorozatom nézése közben - kizárólag a benne található flavonoidok érvédő, koleszterincsökkentő és antioxidáns hatása miatt - lassan elszopogattam. A hatás nem is maradt el, a film közben nagyon jól éreztem magam, az elalvás már ájulásszerű volt, de az ébredés! Brrr... És egész nap vezettem, a szemeim kivörösödtem, és a fejem egész nap fel akart robbanni. Mikor hazaértem benyomtam egy OHM-ot, végül is a jótékony hatásai pont az én másnaposságom ellen kell hogy hassanak. És hatottak. Most itt ülök, írom ezt a kis élménybeszámolót, és a fentiek után kutya bajom!
Ahogy mondani szokás, kutyaharapást szőrével, de a szőr helyett én az OHM-ot ajánlom!


FIT

A FIT-et először magamon próbáltam ki, és nagyon meggyőző volt. Ebéd és vacsora előtt fél órával megettem egyet-egyet, és elég volt egy adag étel, nem kellett dupla adagot ennem és az étkezések között sem kellett nasiznom. Így az étvágycsökkentő hatás abszolút bejött. 2 hét alatt elfogyott a doboz, és az eredmény: mínusz 5 kiló! Pedig nem mozogtam mellette többet. Mi lett volna, ha kicsit kondizok is??? A folytatás még meglepőbb. Nem szedtem tovább, mert alapjában nem akartam fogyókúrázni, de a dolog nem maradt annyiban. Továbbra sem kívántam a nagy adag kajákat és a nasikat. A FIT szedése óta eltelt másfél hónap, és most mínusz 10 kilónál tartok!!! Kezdtem 95 kilóval, most vagyok 85. Talán a gyomrom szűkült össze, vagy csak könnyebben megállom a túlzott evést, nem tudom, de ez nagyon érdekes.
Miután az első 5 kilót ledobtam, a húgom is kért belőle. Most szedi be a második dobozzal, és már 8 kilót fogyott! Mondjuk ő tényleg túlsúlyos, és mellette napi 1-1,5 órát biciklizik, de az eredmények hatására nagyon lelkes, és folytatja. Lehet hogy AGEL csapattagként?
Fentieket megtapasztalva állíthatom, hogy a FIT az egyik legsikeresebb AGEL termék lehet Magyarországon!
Ezt az érdeklődőktől és a visszajelzésekből is tudom!
 

FLX

Ismerőseim köréből nagyon sok pozitív és gyors hatásról számoltak be.
Egyik tipikus esetben eddig injekciót használónál, - amiből ráadásul csak kettőt lehet évente - két hetes használat után szinte teljesen megszűnt a fájdalom.
Azt mondja, hogy néha érzi ugyan a vállát, de össze sem lehet hasonlítani azzal, amit FLX szedése után tapasztalt.

Kisebb ízületi problémákkal küszködőknél pedig még gyorsabb hatást tapasztaltak!

Mindenkinek felhívom a figyelmét a Celadrin-ra, amiből a FLX 750 mg-ot tartalmaz. Háromszor olyan hatékony és gyors, mint a glukozamin! Legtöbb táplálék-kiegészítőből hiányzik a Celadrin. Persze Glukozamint, MSM-et és Chondroitin-szulfátot is tartalmaz a FLX!
 

UMI

Az ismerőseim körében egyre többen rendelnek UMI-t és mindenki pozitív változásokról számol be. Többségük gyomor vagy epe problémával szenved.
Az UMI megszünteti a gyomor fájdalmakat és megnyugtatja az egész gyomorműködést. Az egyik ismerősöm gyomorfekéllyel küszködött és szinte már alig érez fájdalmat!
 

EXO

35 éves vagyok és észrevettem, ahogy múlnak az évek, szervezetünknek egyre tovább tart a gyógyulás. Mindig elcsodálkoztam azon, hogy 1 éves kisfiúnk milyen gyorsan meggyógyul, ha valamivel megsérti, megkarcolja magát. Az elmúlt 3 hétben napi egy-két Agel EXO-t fogyasztva észrevettem, hogy a kisebb vágások és karcolások 2-3 nap alatt meggyógyulnak a szokásos 1 hét (vagy több) helyett. Sokkal gyorsabb a hegesedés, és a bőröm sokkal gyorsabban meggyógyul, mint szokott.

További tapasztalatok múltkori hozzászólásom óta: Évszakváltáskor általában 2x, 3x meg szoktam fázni, de mióta (7 hónappal ezelőtt) elkezdtem használni az Agel EXO-t, egyszer sem fáztam meg.
 

FLX

Három hete, hétvégén nálunk volt édesanyám, elég rosszul nézett ki.
Kérdeztem, mi a gond. Erre ő, hogy nagyon fáj a válla, és nem tudja a kezét felemelni. Azonnal vettem neki egy doboz FLX-et. Két hét után mintha kicserélték volna, újra mosolygott, és a kezét majdnem teljesen fel tudta emelni. A héten pedig megpucolt 40 csirkét minden probléma nélkül!

Eddig is tudtuk hogy milyen jó termék a FLX, ez csak egy újabb adalék!!
 

OHM

80 éves cukorbeteg Édesanyámat sikerült meggyőznöm az OHM szedésének előnyeiről. Ő egyébként nagyon nyitott minden "nem gyógyszer" fogyasztására. Két hét után a korábban "ugráló" cukorértékek stabilizálódtak! A szanatóriumban eltöltött 10 nap alatt többször kellett "igazolnia" betegtársai előtt életkorát, annyira fiatalos lett hirtelen, s ez nemcsak a kezeléseknek, vízi-tornának köszönhető!
 

UMI

Egy hónapja fogyasztom az UMI-t. Elmúlt a korábbi stresszes, feszült, rossz közérzet. Szenvedtem: kellemetlen gyomorpanaszaim voltak, nyugtalan, álmatlan éjszakák. Örömmel írhatom: nem kell már "pirula" : gyomorsavlekötő és altató. Ismerőseim meglepetten tapasztalják vidám, mosolygós vagyok újra, szerintük "pörgök".


UMI

Nekem az UMI segített mostanáig a legjobban. Mivel gyermekkorom óta hasfájós vagyok, a gyomorproblémák folyamatosan napirenden voltak. Az immunrendszeremet is tönkre vágta az antibiotikumok gyakori használata, erre jött az UMI, és minden megváltozott. Beteg nem voltam már idejét sem tudom mióta, és a gyomorproblémák is mérséklődtek. Hányinger például fél órán belül megszűnik, könnyebb az emésztés, és pozitív mellékhatásként a széklet is rendszeressé vált. És amiért még imádjuk az Umit (az egész családom) az a mandula vagy torokfájásnál megnyilvánuló hihetetlenül gyors hatás. Fél órán belül az is megszűnik, ha már láz is társul akkor naponta 4-5 tasak kb. 3 napig szedve csip-csap felépíti a szervezetet antibiotikum vagy egyéb kemikáliák nélkül. Én erre voksolok!

Melinda


Hamarosan folytatjuk a beszámolókat az újabb tapasztalatok alapján. Ha Neked is van már tapasztalatod az Agel termékekkel kapcsolatban, kérjük írd le és küldd el azt nekünk!




Vargáné Cs. Beáta
és
Varga Zsolt

Agel ID: 114545
 

 
A honlapunk oldalain található
információk tájékoztató jellegűek! 

Hivatalos Agel honlap:
www.agel.com
   



 
AGEL AUTÓ BÓNUSZ
PROGRAM
 

 
Te milyen autót választanál?
 


Töltsd le és olvasd el
Special Report című
tájékoztató magazinunkat!


 


Honalpunk biztonságos megjelenése a TÁRHELY.HU lelkiismeretes munkájának, kitűnő szolgáltatásának köszönhető!
Amennyiben tárhelyre van szükséged, fordulj hozzájuk bizalommal!